Zempléni vidéki családi ház lakberendezés előtt és után:

Személyes kedvencem ez a tervezési munka, mert a megbízóimmal általában nagyon hamar megtalálom a közös hangot és ráérzek a kimondatlan kérésekre-vágyakra is, de ennél a felkérésnél az elejétől egy hullámhosszon voltunk. Ennek megfelelően az egész folyamat gyorsan és hatékonyan zajlott, így a végeredmény is professzionális lett: az általam tervezett terek a megrendelőm képeivel, grafikáival, kedves dísztárgyaival kiegészülve művészi hangulatot eredményeztek.
A legnagyobb kihívást – bár a házat egy Ybl-díjas építész tervezte meg – az jelentette a számára, hogy megoldja a nappali-étkező-konyha területét úgy, hogy azok kapcsolatban legyenek. Mivel a munkálatok már elkezdődtek, mire engem megtalált, és a gépészeti- és vízkiállások helyét már elkészítették, így kompromisszumos megoldást javasoltam, amivel az étkező-nappali egy térbe került, részben elválasztva, mégis összeköttetésben a konyhával.
A másik problémája a régi házában lévő kedvenc bútorainak elhelyezése volt: hogyan illenek majd stílusban és méretben az új otthonába. Erre azt a megoldást alkalmaztam, hogy néhány koncepciótervet készítettem, amelyek közül könnyen kiválasztottuk azt, amely stílusban, színekben, funkciókiosztásban a legmegfelelőbb volt számára. Innen felgyorsult a tervezés folyamata, mert miután megrajzoltam a végleges berendezési tervet, már zajlottak is a közös üzletlátogatások. Online és a valódi lakberendezési üzletekben kiválasztottuk a ház stílusához illő kevert, IKEA-s, klasszikus és vintage jellegű burkolatokat, függönyöket, design tapétákat, szőnyegeket, lámpákat és bútorokat. Amikor ezek a helyükre kerültek, már „csak” az utolsó, de nagyon fontos felvonás volt hátra: a dekorációk legjobb helyének megtalálása. Tulajdonképpen ez a hab a tortán, hiszen minden tervezési folyamat ezzel zárul. Ennél a családi háznál a kiegészítők, párnák, festmények, szobrok, kerámiafigurák, virágok elhelyezése nagyban hozzájárult az otthon hangulatos művészi stílusához.
NAPPALI


ÉTKEZŐ

HÁLÓSZOBA


FÜRDŐSZOBA


DOLGOZÓSZOBA

ELŐSZOBA


KONYHA

